Aki egy kicsit is jártas a skandináv krimikben, az tudja, manapság divat lett ilyet írni is, olvasni is. A zseniális (és sajnos már elhunyt) Stieg Larsson, vagy Jo Nesbo sikerei után, (közben) tonnaszámra jelennek meg a skandináv krimik, legtöbbjük az Animus Kiadó választékában. És jól is teszi a kiadó, hogy begyűjti ezeket, mert többnyire tényleg izgalmas és színvonalas krimik vannak a repertoárban.
A Palackposta a harmadik krimi Carl Morköt rendőr főszereplésével, és bár az előző kettőt nem olvastam, most így hirtelen nem is érzek vágyat rá. (És vessetek a mókusok elé, de akkor sem tudom megmondani, hogy kell helyesen írni a szereplő nevét, ugyanis ahány könyv, annyiféleképp láttam leírva.)
A történet egy rejtélyes palackba zárt üzenettel indul, melyet egy testvérpár dobott a vízbe. Az üzenet csak évekkel később kerül a rendőr asztalára, aki megkezdi a nyomozást. Carl és társai kiderítik a vérrel írt és hiányos üzenetből, hogy egy bizonyos Poul Holt írta, aki még csak tizenhárom éves, van egy testvére, és mindkettőjüket egy férfi tartja fogva. De a fiúk eltűnését anno senki nem jelentette, és egyre több furcsa és érthetetlen részlet derül ki, szektákról, vallásos családokról és gyanúsan nagy a hallgatás.
A történet nem lenne rossz, de sajna valahogy olyan rutinmunkának éreztem. Minden meg volt benne, ami kötelező, nyomasztó hangulat, mogorva de lelkiismeretes zsaru, őrült gyilkos, rettegő áldozatok, csónakház, és kínzás.
De valahogy még sem volt az igazi. Azt hiszem azért, mert a szereplők nem igazán jutottak el hozzám. Oké, a negatív fazon kellően genya volt, de a pozitív hős, és a társak, akikért lelkesednem kéne, vagy minimum megkedvelnem, na ők teljesen hidegen hagytak. Nem tudtam velük izgulni, kívülálló maradtam. Végig figyeltem, hogyan alakítja a szerző a történetet, milyen a dramaturgiája, és ha a könyv végére sem sikerül elszakadnom a vizsgálódástól, nem visz magával a történet, akkor bizony az azt jelenti, nem jött össze az élmény.
Persze az is megoldás lehetett volna, ha a főzsaru nem ennyire tipikusan “skandizsaru”. Fárasztó lett a mogorvaság, és azt a finom humort és öniróniát is hiányoltam, amit az ilyen típusú karaktereknél megszokhattam, lásd Harry Hole nyomozó a Jo Nesbo krimijeiben.
A könyv egyébként szépen fel volt építve, és ki volt dolgozva, nem voltak benne logikai gikszerek vagy hanyagságok, profi szerzőről beszélhetünk.
Csak az a kis fűszer…na az hiányzott.
Viszont hamarosan megjelenik a zseniális Jo Nesbo legújabb krimije, kíváncsian várom, mit tud majd. 🙂
Animus Kiadó, 2013
