Jöjjön akkor a kötelező….az elmaradhatatlan…(és csakis a blog tulajdonosát érdeklő)… ÉV VÉGI ÖSSZESÍTŐ! 😉
Nézzük akkor melyek voltak a legjobb és legrosszabb olvasmányaim az évben. (a tusfürdős flakonokon kívül, amit fürdés közben szoktam kiolvasni.)
Az imádtam-lista aranyérmese az évben:
1. Christopher Moore: Te szent kék című zseniális könyve.
A humor, a sztori, a karakterek, mind-mind tökéletesek voltak, valahogy így kell megírni egy történetet. Annyira megszerettem ezt a fickót, hogy be fogom szerezni a korábbi könyveit is. Izgalmas, szövevényes, szemtelen és meglepő.(Agave Kiadó)
2. Az ezüstöt ebben az évben Jonathan Stroud kapja, A sikítólépcső esete című kísértethistóriájával. És bár a tinikorból jócskán kinőttem, mégis imádtam ezt a könyvet. Stroud-ról majd írok még, mert ő megérdemli a népszerűsítést, szeretem a fantáziáját, és a humorát (na jó, annyira nem szemtelen és pofátlan, mint Christopher Moore-é, inkább amolyan kedves-féle) és a korábbi köteteit is nagyon szerettem, a Bartimaeus-trilógiát. (Animus Kiadó)
3. A bronzérem pedig egy magyar szerzőé (végre), László Zoltán: Egyszervolt című urban-fantasy története. Eredeti a sztori és bár a történet vége kissé összecsapott lett, még is emlékezetes maradt számomra a könyv. Mert magyar környezet, magyar népmese elemekkel vegyített fantasy történet, és mert egyedi. Érdemes elolvasni, csak hogy lássa az ember, hogy a magyar szerzőink se piskóták. 🙂 (Agave Kiadó)
És akkor zárójelben még pár jól sikerült darab:
Jodi Picoult: Egyszerű igazság (Athenaeum Kiadó)
Hisham Matar: Férfiak földjén (Animus kiadó)
Jo Nesbo: Kísértet (Animus Kiadó)
Jeanette Winterson: Mért lennél normális, ha lehetsz normális? (Park Kiadó)
No és akkor a fekete leves.
A pokol legalsó, legforróbb bugyrába hajítanám:
1. Frei Tamás: 2015 című könyvét. (Ulpius Kiadó)
Elmondom azt is, hogy miért. Lehet írni bármiről, és tök jó, ha kicsit a szerző is benne van a történetben. De a regényírás megcsúfolásának gondolom, ha valaki arra használja a könyvet, hogy rám erőltesse a politikai nézeteit. És bár egyetértek Frei Tamással, hasonló a véleményem arról, ami itt folyik, mégis borzasztó erőltetettnek és szájbarágósnak érzem a történetet. A másik problémám, hogy Frei nem tud írni. Sőt. Nem hogy nem tud, hanem vérlázítóan szarul ír.
És ha jobban magamba nézek, és megvizsgálom, miért bosszant Frei munkássága, akkor azt kell mondjam, azért, mert a több ezer ember, aki olvassa a köteteit, erre költ, nem pedig olyan nagyszerű írók könyveire, akik zseniálisan írnak, viszont nem freinek, szepesinikinek, liptaiklaudiának hívják őket.
És akkor nézzük, ki legyen a második emeleti bugyorban:
2. Lissa Price: Testbérlők/Leszámolás
Nagy csalódás volt a könyv, mert bár imádom a disztópiákat, és az első rész egészen jóra sikerült (leszámítva, hogy az Éhezők viadala és Burok című könyvek egyvelege lett), ez egészen igénytelenre sikerült. A szöveg hemzseg a fordítói és szerkesztő hibáktól, ami kifejezetten zavaróvá teszi az olvasást, a történet pedig ugyancsak eléggé laposra sikerült. Nem tudott semmi újat hozzátenni a szerzőnő az első kötethez, unalmas, és zavaros lett. Az pedig, hogy más fordította az első és a másik részt, az nagyon meglátszik, egészen más lett a főszereplő karaktere. Bukta volt, na. (Agave Kiadó)
3.
És legfelül, ahol azért már kellemesebb a hőmérséklet, de azért mégis csak a pokol bugyra:
Kondor Vilmos: Budapest Noir
Megmondom őszintén, annyi lelkesítő kritikát olvastam a sajtóban, hogy kíváncsi lettem. De azt hiszem megállok itt, ennél az egy kötetnél, mert nagyon nem jött be. A karakterek egysíkúak, szürkék, nem tudtam velük azonosulni. Szeretek együtt sírni-nevetni a szereplőkkel, itt teljesen hidegen hagytak. A bűntény sem volt sem fifikás, sem csavaros. Kondor minden mondatával beleverte a fejembe, hogy ez egy magyar helyszínen játszódó, korhű krimi, amiben neki nagyon sok munkája volt. Túl sok a hangsúly a kor jellemzőin, megőrültem a mondatonkénti minimum egy utcanévtől. Komor akart lenni, és nagyon noir. Érthetetlen ez az óriási rajongás körülötte, de elképzelhető, hogy egyszerűen csak ügyes a kiadó PR-osa.
Ezek voltak hát a legek, ezzel kívánok mindenkinek sikerekben, és persze kiváló könyvekben gazdag új évet!
