Neil Gaiman legújabb regényét választották Nagy-Britanniában az Év Könyvének 2013-ban! Mivel ez a díj pedig olvasói szavazatok alapján kerül kiosztásra, ez tényleg nagy szó, az Óceán az út végén igazi közönség-díj.
A regényt én is olvastam, és mindenképpen ajánlom azoknak, akik kicsit is hajlanak a misztikus történetek felé, és eddig esetleg még nem ismerték a szerzőt.
A történet egy férfiről szól, aki egy temetés miatt tér vissza abba a kisvárosba, ahol anno gyermekkorát töltötte. Furcsa emlékek kavarognak benne, ezért felkeresi a Hempstock -házat, ott kezdődött ugyanis minden. Minden, amit azóta eltemetett az agya egy hátsó kis zugába. Lassan előtörnek a képek, az emlékek, aztán az a félelmetes öngyilkosság is. Azzal kezdődött minden.
Többet nem árulhatok el, de nem véletlenül nyert Gaiman ezzel a történettel. Azt nyilatkozta a megjelenéskor, hogy ennél a regényénél izgult a legjobban, hogy mit fognak hozzá szólni az olvasók. Itt ugyanis saját emlékeiből, gyermekkorából vette az ihletet, az egyik legkitárulkozóbb története.
Érdekes a regény hangulata és tetszett, hogy Gaiman nem megmagyarázta azt, amiről írt, hanem éreztette. Izgalmas, misztikus történet, az ember legszívesebben újra hinne a varázslatban, és újra hisz a barátságban. Emlékeztet minket, hogyan gondolkoztunk gyermekként, mennyire tisztán és egyszerűen. Aki esetleg már nagyon felnőtt, az sürgősen olvassa el, néha kicsit vissza kell térni…
A könyvet Pék Zoltán fordította, aki ismét brillírozik, tökéletesen adja át a Gaiman-féle hangulatot. (Ő fordította többek között Christopher Moore: Te szent kék című nagy kedvencemet is)
És azt még mindenképpen meg kell említenem, hogy egyébként is nagyon szeretem az Agave Kiadó borítóit, és bár ez az eredeti borító, de örülök, hogy nem módosítottak rajta, nagyon el lett találva. Pont annyira varázsolt el a könyv ruhája, mint anno a Viskóé.
Gratulálok a szerzőnek, ez a díj igazán jó helyre került! 🙂
A könyv az Agave Kiadónál jelent meg, 2013-ban.
