Idén, azaz 2014. január 1-től jártak le Rejtő Jenő műveivel kapcsolatos szerzői jogok, ugyanis éppen ekkor telt le a halálától számított 70 év. Mostantól legálisan, korlátok nélkül terjeszthetőek a Rejtő kincsek.
És bár egy vérbeli rajongó könyvespolcának kötelező eleme a sárga borítós, eredeti kiadású Rejtő sorozat (Albatrosz), azért az megnyugtató, hogy ha esetleg megvásárolni nem tudjuk valamelyik történetét, a Magyar Elektronikus könyvtárból most már letölthetőek lesznek. (De én azért még is a szinte szétmállott, régipapír-illatú, sárga kis könyvekre esküszöm. Akinek ilyen nincsen, kérdezze csak meg szüleit, nagyszüleit, hátha találtok még a polcokon egy-két régi darabot)
És ha már szeretnénk tisztelegni a 70 éves évforduló alkalmából, szerintem nézzünk párat a legjobbjai közül…
A klasszikus:
– Uram! A késemért jöttem! – Hol hagyta? – Valami matrózban. – Milyen kés volt? – Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta? – Várjunk … Csak lassan, kérem … Milyen volta a nyele? – Kagyló. – Hány részből? – Egy darabból készült. – Akkor nincs baj. Megvan a kés! – Hol? – A hátamban. – Köszönöm. Az elmélkedő: “Rémes, hogy milyen szűk viselet más ember életét hordani.” A kikérdezős: … “- Szülei élnek? – Az anyám. – az apja mibe halt meg? – Búcsúba. Heveny lövöldözés meg minden ilyesmi… – Iszik? – Most, hogy meghalt, nem hiszem…” A bunyós: … “- Jó. De akkor hagyjon bennünket magunkra, Mr. Bruns, mert lehet, hogy nagyon megverem ezt az urat, és ilyenkor mi Hackerrel szeretünk kettesben lenni.” A bölcs: “A bolond ember eléggé logikus, csak az épelméjűek bírálata felületes. “ A megmagyarázós: “- Akar dolgozni? – Nem. – Miért? – Elvesztettem a meggyőződésemet. – És ez mitől jött? – Tavaly Nápolyban loptam egy kockás felöltőt, és azóta úgy érzem, hogy úrnak születtem. Elhatároztam, hogy többé nem dolgozom. – Azelőtt dolgozott? – Nem, de hiányzott az elhatározás.” A merengő: “Munka után édes a menekülés.” És végül, a kötelező elem: “Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.” Hát ezzel zárom soraim, akinek lenne még kedvence, írja csak meg bátran, ezekből soha nem elég…: )
Bizony, szerencsére magyar volt, ezt a fajta humort egy szegényesebb nyelven nem lehetett volna ìgy.:) pár évente újra kell olvasni.:)
Zseni volt, cselekményszövésben és humorban egyaránt. Ha angol lett volna az anyanyelve: óriási világhír. De szerencsére nem volt az : ) Marad a mi rejtett kincsünk, örök büszkeségünk. Le a kalappal előtte 70 év múltán is! Köszönöm!