Ma, azaz január 07-én lenne Gerald Durell 89.születésnapja.
Azt hiszem, kilenc évesen olvastam tőle az első könyvet, a Családom és egyéb állatfajták című regényét. Emlékszem, teljesen lenyűgözött az az imádat, amit az állatok iránt érzett. (és a türelem, amivel iránta viseltetett a családja. 🙂 )
Ahogy írt róluk, azzal a mókás humorral, ahogy minden állatban meglátta a személyiséget, az egyedit. Irigyeltem mindenkit, aki Durell környezetében lehet, legyen az családtag, személyzet, vagy akár a halak vagy a madarak. 🙂
Aztán megláttam az egyik könyve végén egy felhívást, hogy adakozókat keres a Jersey-i állatkert üzemeltetéséhez, és/vagy segítséget az állatok gyűjtéséhez. És azt hiszem ott végleg elolvadtam. Úgy döntöttem, segíteni fogok neki, és nem csekélységgel: elmegyek hozzá dolgozni az állatkertjébe. (Mit nekem az életkorom, a szüleim, az iskola és a teljesen képtelen ötlet.)
Napokig tervezgettem (jó, hát kicsit türelmetlen fajta vagyok), majd ha jól emlékszem, egy nyári angoltáborban a tanárom segítségével, megírtam életem első levelét Gerald Durellnek.
Leírtam neki, hogy kilenc éves vagyok, nagyon szeretnék vele dolgozni, és bármit megteszek, még az ürüléket is pucolom, ha kell. Azt is megírtam, hogy nem félek az állatoktól, legyen az bármilyen fenevad, hisz nekem is van hörcsögöm, papagájom, degum. Majd azzal zártam, hogy várom az időpontot, hogy mikor mehetek ki, gyorsan írjon.
Hónapokig vártam a válaszát, lassan teljes depresszióba estem, amiért egy sor sem jött.
Azóta sem tudom, megkapta-e a levelet, bár elég valószínűtlen. 🙂 Mindenesetre minden tiszteletem az övé volt, rajongtam érte, és az egyik legjobb író, akit (nem) ismertem.
Szeretetreméltó humorát és a teljesen őrült családját érdemes megismerni, olvassatok Gerald Durellt, mert kell!
