1.0Pauzahttps://pauza.cafeblog.huMikkahttps://pauza.cafeblog.hu/author/feketejudgmail-com/  <a href="https://pauza.cafeblog.hu/files/2013/11/frei_kicsi.jpg"><img class="size-medium wp-image-23 aligncenter" alt="frei_kicsi" src="https://pauza.cafeblog.hu/files/2013/11/frei_kicsi-187x300.jpg" width="187" height="300" /></a>   Az a minimum, hogy ha az ember ír egy könyvről, azt olvassa is el. Na de mi van ha egyszerűen nem megy? Bevallom férfiasan, nagyjából a feléig jutottam el a regénynek, mikor sűrű anyázások közepette letettem. Anno így jártam a Bankemberekkel is, de mivel próbálok nyitott és előítéletektől mentes életet élni, hát nekiugrottam Frei Tamás újdonságának. A történet egy képzeletbeli Magyarországot fest le, ami,- mint már ezernyi sajtóanyagból megtudhattuk - Frei víziója országunkról. A főhős, a már korábbi kötetekből megismert André, idegenlégiós, és ismét rendet tesz, ezúttal a politikai elit berkeiben, akik ész nélkül tömik a zsebüket és habzsolják a hatalmat. A legmasszívabb problémám a könyvvel az, hogy nem vagyok hülye. Nem kell ahhoz regény, hogy Frei elmondhassa nekem, hogy mit gondol Magyarországról. Nem kell a rizsa, hogy ez csak fikció, miközben szinte tökéletesen lefesti, mikor kire gondol. Ehhez elég lett volna, ha kitesz egy posztot a Facebookra, ahol elmondja a véleményét. (na jó, értem én a trükköt, amíg fikciónak hívjuk, nem köthetnek belénk.) Persze kell, hogy akarjunk valamit közölni a könyvünk segítségével, de ne így. A történet, a karakterek rovására. Frei olyan szinten tunkolja az agyamba a véleményét, hogy az már fáj. Gondolom saját magát írja bele, amikor elmondja, hogy a tehetségesek mind elmennek innen, de persze könnyek közt. ( Igen, Tamás, tudjuk mi is, hogy sokan elmennek az országból, és a tehetséget nem értékelik igazán. ) A másik problémám maga az írás volt. Lássuk be, Frei Tamás nem tud írni. Még akkor sem, ha több ezer példány fogyott el a könyvből. Mindenki egy hangon szólal meg, nincsenek jellegzetes stíluskülönbségek a karakterek között, a hatásvadász tőmondatoktól pedig verekedhetnékem támad. Az egyik pillanatban úgy érzem, valami nagyon nagyot (és nagyon) akar írni, a másikban, mintha egy általános iskolás dolgozatát olvasnám. Nem túl életszerű belső monológok, és tonnányi felkiáltójel. Sajnálom ám, hogy nem jó a könyv, mert Frei tudásával lehetne ez egy tényleg zseniális könyv, lenne miből merítkeznie, sokat látott fickó. De ez a könyv ékes példája annak az örök vitának, hogy vajon lehet-e tanulni az írást. A válasz: nem. És nem azért, mert ne lehetne az írástechnikát elsajátítani. El lehet. Sőt, egy jó szerkesztő aranyat ér. De az a plusz, amivel egy író születik, na az nem tanulható. A történetmeséléshez való tehetség  és az egyedi hang hiányától lesz egy könyv felejthető. Ulpius Kiadó, 2013  richhttps://pauza.cafeblog.hu/files/2013/11/frei_kicsi-150x150.jpg150150