Ma, azaz január 07-én lenne Gerald Durell 89.születésnapja.
Azt hiszem, kilenc évesen olvastam tőle az első könyvet, a Családom és egyéb állatfajták című regényét. Emlékszem, teljesen lenyűgözött az az imádat, amit az állatok iránt érzett. (és a türelem, amivel iránta viseltetett a családja. 🙂 )
Ahogy írt róluk, azzal a mókás humorral, ahogy minden állatban meglátta a személyiséget, az egyedit. Irigyeltem mindenkit, aki Durell környezetében lehet, legyen az családtag, személyzet, vagy akár a halak vagy a madarak. 🙂
Aztán megláttam az egyik könyve végén egy felhívást, hogy adakozókat keres a Jersey-i állatkert üzemeltetéséhez, és/vagy segítséget az állatok gyűjtéséhez. És azt hiszem ott végleg elolvadtam. Úgy döntöttem, segíteni fogok neki, és nem csekélységgel: elmegyek hozzá dolgozni az állatkertjébe. (Mit nekem az életkorom, a szüleim, az iskola és a teljesen képtelen ötlet.)
Napokig tervezgettem (jó, hát kicsit türelmetlen fajta vagyok), majd ha jól emlékszem, egy nyári angoltáborban a tanárom segítségével, megírtam életem első levelét Gerald Durellnek.
Leírtam neki, hogy kilenc éves vagyok, nagyon szeretnék vele dolgozni, és bármit megteszek, még az ürüléket is pucolom, ha kell. Azt is megírtam, hogy nem félek az állatoktól, legyen az bármilyen fenevad, hisz nekem is van hörcsögöm, papagájom, degum. Majd azzal zártam, hogy várom az időpontot, hogy mikor mehetek ki, gyorsan írjon.
Hónapokig vártam a válaszát, lassan teljes depresszióba estem, amiért egy sor sem jött.
Azóta sem tudom, megkapta-e a levelet, bár elég valószínűtlen. 🙂 Mindenesetre minden tiszteletem az övé volt, rajongtam érte, és az egyik legjobb író, akit (nem) ismertem.
Szeretetreméltó humorát és a teljesen őrült családját érdemes megismerni, olvassatok Gerald Durellt, mert kell!
A Beépített huligán kapcsán: vannak nagyon jó sztorik, de el kéne fogadni, hogy az íráshoz tehetség kell. Ilyenkor szerintem jó megoldás lehet a kettős szerző, mint ahogy Tarjányi Péter is megoldja. A fejében a sok sztori, a tapasztalat, és van mellette valaki, aki gondozza, vagy megírja a szöveget.
Durrel: nála sztem (azonkívül, hogy jól is ír) a személyisége és a humora az, ami az ízét adja a könyveinek, amikor valaki ennyire átjön a történetein keresztül, na az igazán ütős. Ritka, amikor valakiből tényleg csak egy van. 🙂
Majkáról és a többi celebcuccról pedig csak annyit, hogy nem bánom, hogy boldog-boldogtalan könyvet ad ki, inkább azt sajnálom, ha mást nem olvas mellette az, aki ezeket a kezébe veszi.
Mert vannak zseniális történetek, amire az ember még 10-15 év után is azt mondja, hogy ejha! Na ezekért érdemes olvasni. 🙂
Annak meg különösen örülök, hogy maradt még olyan olvasó akinek nem Majka és Szepesi Nikolett vezeti a sikerlistát. Most tettem le a Beépített huligánt. Annyira felkapták a könyvet, hogy gondoltam elolvasom, annak ellenére, hogy ismertem jól a sztorit korábbról. Nem mondom, hogy nem volt érdekes, meg szórakoztató, de ordít minden soráról, hogy nem író írta. Sokkal jobbat lehetett volna csinálni belőle. Úgyhogy megfogadtam, hogy ezentúl nem hagyom befolyásolni magam 🙂
Na de már nagyon elkanyarodtam Durreltől, azonban annyi kapcsolódik hozzá a sztoriból, hogy ő sem írónak készült, de végül az is a hivatásává vált és neki sikerült maradandót alkotni.
Jaj, hát a Bafuti kopók is zseniális, megértelek, az egyik legjobb. 🙂
Én köszi, hogy elolvastad! 🙂
Nekem is pont az a könyv volt az első Durrell-től 🙂 Annyira tetszett, hogy azóta is többször elolvastam, majd szép lassan a többit is. A kedvencem a Bafuti kopók lett, de nem tudom miért. Azt hiszem, talán nincs is olyan könyve, amit ne olvastam volna.
Kösz a megemlékezést, jópofa a történet! 🙂